A standard kvantumtérelemélet szerint a vákuum nem üres, hanem fluktuáló kvantumközeg, amelyben virtuális részecske–antirészecske párok folyamatosan keletkeznek és eltűnnek. Ez a felfogás alapvető szerepet játszik a Lamb-eltolódás, a Casimir-effektus, a Hawking-sugárzás és a kozmológiai állandó értelmezésében. Jelen dolgozat egy alternatív hipotézist vizsgál: mi van akkor, ha a vákuum nem forrása, hanem csak válasza a részecskék jelenlétének és a mezők kölcsönhatásainak?
1. Alapfeltevés
A vákuum nem rendelkezik önálló, spontán módon fluktuáló mezőszerkezettel. A kvantumfluktuációk nem mindig jelenlévő, véletlenszerű események, hanem lokális válaszreakciók, amelyeket a részecskék vagy mezőkonfigurációk idéznek elő. A vákuum csak akkor mutat kvantumviselkedést, ha egy konkrét kvantumállapot kiváltja azt.
2. Alkalmazási példák
- A Lamb-eltolódás elsősorban a belső elektronpályákon figyelhető meg, ahol a kvantumállapot sűrűsége és geometriája öninterakciót vált ki. Az effektus magyarázható anélkül is, hogy univerzális vákuumzajt feltételeznénk.
- A Casimir-effektus értelmezhető úgy is, mint a vezető lemezek által létrehozott határfeltételek kvantumhatása, nem pedig a vákuumenergiából származó jelenség.
- A Hawking-sugárzás és az információparadoxon értelmetlenné válik, ha nem történik spontán részecske–antirészecske párképződés az eseményhorizont közelében.
- A vákuumenergia-eltérés (a kozmológiai állandó problémája) eltűnik, ha nem feltételezünk mérhető, fundamentális vákuumenergiát.
3. Elméleti előny
Ez a keret megtartja a kvantumelmélet előrejelző erejét, ugyanakkor újragondolja a vákuum szerepét: nem kezdeményezőként, hanem rezonáns háttérként. Ez kiküszöböli az olyan problémás következményeket, mint az időben visszaforduló részecskék, az önmagát létrehozó tér, vagy a „rezgő semmi” paradoxonja.
4. További irányok
A hipotézis formális modellezésre hív a kvantumtérelemélet keretein belül. Vizsgálni kell, hogy egy reaktív vákuummodell milyen kozmológiai és mezőelméleti következményekkel járna. Emellett a Heisenberg-féle határozatlansági elv is újraértelmezhető lenne úgy, hogy kizárólag a részecskerendszerekre vonatkozik – nem pedig az „üres térre”.
Ez a javaslat nem a kvantumelmélet struktúrájának elutasítása, hanem annak egyszerűsítése: egy világosabb ontológiai kép keresése, ahol az események kiváltják a reakciót, nem pedig a semmiből keletkeznek – és ahol a fizikai érthetőség felváltja az értelmezési paradoxonokat.
A vitairat tudományos, szakmai közönségnek szánt változata itt olvasható: osf.io/5pcn7