Ahogy sétálgatott az utcán, látva, hogy egyesek ünnepelnek egy étteremben valamit, elgondolkozott, hogy ő is valamikor meg kellene ünnepelje a születésnapját.
Még mennyi van hátra? Gondolkozik, de nem jön be neki. Elkacagja magát. Mi a fene? Nem emlékszem a születésnapomra? Eltereli a kérdést, majd csak eszébe jut.
Eltelik egy óra, és ismét eszébe jut. Most sem tudja. Fogja, előveszi a telefonját. Keresgél benne, de nem kap semmit. Haza siet. Keresi a születési bizonyítványát. Régi. Lekopott az írás. Hm. Előkeresi a személyazonosító igazolványát. Sehol nincsenek számok rajta, csak betűk.
Felhívja néhány ismerősét. Mondják meg már, ő nem agybeteg, az biztos, most vizsgáltatta ki magát a napokban, mikor köszöntötték őt fel? Hát, mondják, értesítette őket a telefon. Mikor? Nem kapják.
Már nagyon feszíti belül egy nagyon furcsa érzés, nyugtalanság. Átöltözik, és kimegy a rendőrségre. Ne haragudjanak, hülyeséget fog kérdezni, de mondják meg, mikor született?
Nézik a személyijét, valami új típusú nyomtatvány, kódolva van, de ők sem tudják, hogyan.
Egész éjjel nem alszik. Mi történt vele? De már mit tegyen? Belenyugszik. Tényleg. Most már akármikor megünnepelheti a születésnapját. Nem köti semmi.
Másnap el is megy a vendéglőbe. Rendel egy kávét, egy sört és egy kemencében sült kacsát.
Míg várja az italokat, elgondolkozik: Egy évben akármennyiszer is születésnapot ünnepelhet. Milyen jó, hogy nincs is születésnapja! Lám, hány nap is van egy évben? Gondolkozik, de nem ugrik be. Keresi a telefonján, nem kap semmi hasonló eredményt.
A kiszolgálónő hozza a sört, meg a kávét. A kacsa még a sütőben van.
– Ne haragudjon, felteszek egy nagyon hülye kérdést – mondja a kiszolgálónőnek.
– Persze. Tessék.
– Meg tudja mondani, egy évben hány nap van? Egyszerűen nem ugrik be. Szégyellem is magam ezért.
– Az nyilvánvaló. Az... – hát, neki sem ugrik be – én sem tudom, de rákeresek.
Keresi a telefonon. Ő sem kapja. Majd átszól egy másik asztalnál ülő vendégekhez:
– Itt az úr és én sem tudjuk, hány nap van egy évben. Meg tudnák nekünk mondani ezt?
– Persze, hogyne! – kacagnak – Hát az…
Ők is leakadnak. Nem tudnak válaszolni. Keresgélnek, vitáznak, de nincs eredmény.
– Ezernél több, vagy kevesebb?
Nincs válasz. A pincérnő majd elmegy az asztaltól.
Ül, gondolkozik. Állj csak meg. Azt könnyű kiszámolni – elméletileg. Úgy csináljuk, mint régen a nagyok. Megfigyelünk távcsővel egy fix pontot az égen, megszámoljuk, hogy az a pont mikor tér ugyanoda vissza – ilyenkor kerülte meg a Föld a Napot – és elosztjuk a napok számával. Eléggé komplikált. De megéri tölteni ezzel az időt?
Jön a pincérnő a kacsával.
– Jaj, de jól néz ki a kacsa!
– Jó étvágyat hozzá – mondja a pincérnő, és hozzáteszi – Benn a konyhán is kérdeztem, hogy egy évben hány nap van, és ők sem tudják a választ.
– Elméletileg ki lehet azt számolni.
– Hogyan? – húzza fel a szemöldökét a pincérnő.
– Távcsővel, jegyzeteléssel. A lényeg az, hogy megszámoljuk, hányszor fordult meg a Föld a saját tengelye körül, mikor körbejárt.
– A Föld az forog a tengelye körül? – kérdezi meglepetten a nőcske.
Hm. Ez nagyon buta lehet – gondolja –, de nekilát magyarázni:
– Persze hogy forog. Mikor besötétedik, az azt jelenti, hogy a Föld hátat fordított a Napnak, és árnyékot vet saját magára.
– Milyen Napnak? – kérdezi még meglepettebben a pincérnő.
Na. Még ilyen butaságot… Rá akar mutatni a Napra, de nem kapja az égen. Árnyékok vannak, de a Nap sehol. Az ég teljesen tiszta. Felláll az asztaltól, körbejár, cserkészi az eget. Tényleg nincs meg a Nap.
A pincérnő már elment. Ő leül az asztalhoz, és gondolkozik. Nem lehet tudni, egy évben hány nap van. Akkor most hány éves lehet? Tíz? Ötven? Egy éves is lehetne így... Mi történt a valósággal?! Most már biztos, hogy nem hív fel senkit, nem kérdezősködik tovább. Ez van. El kell fogadni, bármennyire zavaró is.
Leül az asztalhoz, magához húzza a kacsástálat, és nekilát:
"Húha! Ez nem csak jól néz ki. Finom is."