Első rész: Az ostrom
Karthágót – a világ által elismert legszebb felhőkarcolójával együtt – teljesen körbezárták a római seregek, de nem támadták le a várost. Miközben a karthágóiak, nyolc millió lakossal, benn a védelemre készülődtek, addig a rómaiak – azon kívül, hogy lezárták a földi és a légi közlekedést, és csak az internetet nem vágták le – vasutakat kezdtek a várostól, úgy négy kilométerre, építeni.
Az egész világnak közvetítették, magyarázat nélkül, hogy mit csinálnak. A közvetítést azt úgy lehet elképzelni, mint egy bármilyen profi nemzetközi népszerű sporteseményt, azzal a különbséggel, hogy itt nem kommentált senki élőben. A közvetítésben számadatok jelentek meg, a pontos idővel, időjárási adatokkal – szélirány, hőmérséklet, csapadék, stb. – távolságokkal, GPS-koordinátákkal.
Mivel az internetet nem vágták Karthágótól, így annak lakosai is láthatták, hogy mire készülnek.
A vasutak végállomásainál pedig tüzelőállások kezdtek épülni. A tüzelőállásokra – amik már teljesen körbezárták a várost – pedig ostromgépeket szereltek: tüzérségi ágyúkat és puskákat, különböző kaliberrel mindkettőt. Amíg az építkezés folyt – három hónapon keresztül – addig úgy tűnt, mintha tűzszünet lenne: sem a rómaiak, sem a karthágóiak nem támadtak egymásra.
Eddig is furcsállotta a világ, hogy mi történik, de történt még egy furcsaság: a római mérnökök, munkások, katonák elvonultak. A környező dombokon, tüzelőállásokon nem lehetett egy árva lelket sem látni.
És ekkor megtörtént az, amitől mindenki tartott. Megszólaltak a tüzérségi ágyúk. Egy fél napba sem telt: a tüzérségi ágyúk szétlőtték, szétbombázták a teljes karthágói védelmet, ami a repülőtereket, meg a légvédelmet jelentette.
A tömérdek mennyiségű bomba robbanása nagy porfelhőt, füstöt eredményezett, ami homályosította a rómaiak internetes közvetítését, de ők gondoskodtak arról, hogy különböző technikával átvilágítva is lehessen a várost és a rombolást látni.
Miután a légvédelem, meg a védelmi tüzelőállások megsemmisültek, a római ágyúk semmi szünet nélkül tüzelni kezdték a várost. A közvetítésben is látszott, hogy ezt nem véletlenszerűen csinálják, hanem vérfagyasztó hidegvérrel, pontossággal.
Az ágyúk a várost rombolni kezdték, de nem akárhogy. Kívülről befelé, és ezt meglepően nagy hatékonysággal.
Az épületeket olyan szögben találták el a lövedékek, hogy ezek így egy ilyen lövéstől is összedőltek, és úgy, hogy lezárták az utcákat, kijáratokat, látszólag azzal a céllal, hogy se mentők, se tűzoltóság ne tudjon könnyűszerrel be-, vagy kijutni onnan.
A rengeteg tüzelőágyú egyfolytában tüzelte, rohamosan rombolva a várost. A puskák egyelőre hallgattak.
Negyvennyolc óra elteltével már mindenkinek világos volt: a rómaiak teljesen le akarják rombolni a várost!
A karthágóiak megpróbálkoztak egy nagyobb kitöréssel, de egy fél óra alatt a próbálkozás teljes kudarcba fulladt. A tüzérségi ágyúk egy része ideiglenesen leállt a város rombolásával, és ijesztő pontossággal – egy ágyú nem tüzelt két harci gépjárműre vagy tankra – néhány perc alatt megsemmisítette a kitörni vágyó sereget, seregeket.
Most már a puskák is lőttek. A gyalogságot, a könnyű járműveket célozták. A hatékonyság itt is nyilvánvaló volt. Egy golyó, egy ember. Attól függően, hogy milyen védőfelszerelésben, könnyebb járműben volt az illető, olyan kaliberű puska végzett vele. A célzás pontos volt, és halálos.
Közben pedig cserélni kellett az ágyúk, puskák csöveit, el kellett tüzelőanyaggal látni ezeket. A vasutak ezért voltak építve. Teljesen automatizált mozdonyok hozták a csöveket, lőszert, robotok cserélték a csöveket, adagolták a lőszert, szedték össze, pakolták az elhasznált hüvelyeket, pakolták azokat elszállításra a már említett automata vonatokra.
A világ magyarázatot kért, követelőzött. Mire jó ez? Álljon le az egész! A rómaiakat nem érdekelte a világ. Az ágyúk, puskák végezték a dolgukat, az internetes élő közvetítés pedig, visszamutatásokkal, némán folyt tovább.
Második rész: Egy golyó, egy ember
A rómaiak már az ostrom kezdete előtt fél évvel alkalmaztak egy háromezerötszáz fős számítástechnikai csapatot.
Ezek teljesen feltérképezték a várost, kiszámították az épületek ellenállását rombolás ellen. Kidolgoztak egy teljesen optimalizált rombolási sorrendet, úgy, hogy egy karthágói épület se maradjon talpon.
Erre a célra építették meg a teljesen automatizált ostromgép-hálózatot. A program, amit írtak, pontosan tudta, melyik ágyúval melyik épületet, mikor célozza. Mivel minden automatikus volt, ezt teljesen hibátlanul véghez lehetett vinni. Egy szimulációt többször is végrehajtottak, teszteltek. A cél itt az volt, hogy ne pazarolják a lőszert, és mégis teljesen lerombolják, kiirtsák a várost.
És igen. Minden úgy működött, mint a karikacsapás. Az ágyúk éjjel-nappal szünet nélkül tüzeltek. Általában egy tüzérségi robbanófej, egy épület. A kitörő embereknek – akik a füst, a köd vagy az éj leple alatt menekülni próbáltak – pedig egy golyó az automata puskából elég volt. A rómaiak átvilágítási technikája a látási viszonyoktól független volt. Mindent látott. Csinált egy néhány ezredmásodperces számítást, kiválasztotta a megfelelő automata puskát, ezzel ráirányított az emberre – aki lehetett akár tíz kilométerrel is távolabb –, még tett egy ugyanilyen rövid számítást, és tüzelt. Egy golyó, egy ember. Hiba nélkül.
Harmadik rész: A felhőkarcoló
Az ostrom – ha így lehet nevezni ezt az egyoldalú rombolást – a harmadik hónapban már a vége felé tartott. Rengeteg ember a romokban, az épületek alatt vesztette életét, sokszor sérülés miatt, eledel, víz, sőt levegő hiányában.
Most már egy épület sem volt lábon, kivéve egyet, a legnagyobbat: Karthágó büszkeségét, a Központi Felhőkarcolót utoljára hagyták.
A tüzérségi ágyúk leálltak, csak a puskák tüzeltek most, levadászva a romok közül előmerészkedő embereket. De nem csak ezek. A rómaiak elindítottak valami repülő drónokat a város fölé, ezek is nagy hatékonysággal, mint a puskák, végeztek a felszínre kerülő lakossággal.
Ez meg így folyt két hétig, addig, amíg a városban már nem volt mozgás.
Ezután repülőket indítottak, és bunkerrobbantókkal berobbantották a metrókat, nagyobb bunkereket, kiszippantva a levegőt, vagy vízzel elárasztva azokat.
S ekkor a rómaiak megkezdtek egy olyan élő közvetítést, ami a várost felülről mutatta, apró pontocskákkal, azaz emberekkel, teljes átvilágítással, és egy visszaszámlálóval.
A világ döbbenetére ez a visszaszámláló a még életben maradt lakosok számát mutatta, és a szám tízezer alatt volt!
Mindenki számára tiszta volt. A rómaiak addig nem nyugszanak, míg ez a visszaszámláló zéróra nem csökken.
Még két hét, és a visszaszámláló hetvenre csökkent, és a hetven világos pont valahol mélyen a felhőkarcoló alatt volt.
A közvetítés átváltott a felhőkarcolóra. Jött egy repülő, és ledobott egy bunkerrobbantót, amit pont erre a célra gyártottak. Az behasította a felhőkarcoló tetejét, átszakított minden emeletet, s a földszint alatt két emelettel elrobbant.
A világ látta, ahogy az két-három perc alatt teljesen magába roskad. Nem hiába ezt az épületet hagyták utoljára. Ez volt a város jelképe, és vele együtt – hátborzongató látványossággal – Karthágó megszűnt létezni.
De a hetven világító pont még ott volt, és a hetvenes szám a visszaszámlálón a képernyőkön.
Még egy hetet ez így is maradt. Majd anélkül, hogy a rómaiak bármit is tegyenek, hatvanhárom pont eltűnt, így a visszaszámláló a hetesen megállott.
Még három nap, és ezek is eltűntek.
A közvetítéseknek vége lett. A rómaiak jöttek, szétszerelték és elszállították a tüzelőállásokat. A romokra majd valamikor sor kerül.
A példa fel van mutatva. Ezután biztos senki nem kezd ki velük.
Negyedik rész: A mesterséges intelligencia (AI)
Ahogy a rómaiak az ostrom kezdete előtt vasutakat kezdtek lerakni, úgy a karthágói város vezetősége már tudta – ha a lakosságot nem is értesítették erről –, mi lesz itt a kimenetel.
Valaki előállott egy ötlettel: ha már kiirtanak mindent, álljunk valahogy bosszút. De hogyan? Ezt már nincs időnk kiszámolni, hogy hogy, de azért van az AI.
Tegyük oda azt, hogy számolja ki, hogy hogy lehet a rómaiakat kiirtani. Találja ki a módszert, és vigye is végre azt a feladatot. Lehetséges ez egyáltalán? Nem lehet tudni, de egy próbát megér, nem mindegy már?
Kiadnak egy közleményt a városban, hogy mindenki adja le a számítógépét, ha van. Miért? Csak adják le. Aki nem teszi, annak börtön jár.
Összegyűjtik a számítógépeket, és lehordják a Központi Felhőkarcoló alá. Ott azokat egy hatvankilences fóból álló AI-szakértő csapat, egy katonatiszt ellenőrzésével, hálózatba teszi és összeköti az ott már működésben lévő szuperszámítógéppel.
Ezt a számítási erőt arra használják, hogy betáplálják az emberiség teljes adattárát, anatómia, pszichológia, harcászat, azaz mindent, amit emberről tudni lehet.
Az AI-t szakosítják. Vannak AI-k, amiket rajzra, arcfelismerésre, sakkozásra, sőt elefántok megszámolására az űrből szakosítottak. Ezt az AI-t emberölésre szakosítják, a rómaiak kiirtására.
Majd miután az ostrom elkezdődött, az adatokhoz odacsatolják a rómaiak élő közvetítéseit is.
Az AI számol és szimulál. Mikorra a rómaiak elindították a visszaszámlálót, már kész is van. Kapott egy módszert az emberek kiirtására. A baj az, hogy nem tud ember és római között különbséget tenni.
Az AI-csapat akarná is, meg nem is – ezt a szörnyű rombolást látva – orvosolni a helyzetet, de a katonatiszt – az egyetlen, akinek fegyvere van – bezakkan, ami nem csoda, és ámokfutásba kezd.
Elkezdi válogatás nélkül kivégezni a szakembereket. Csak néhánynak sikerül valahogy elrejtőznie ide-oda előle.
Ez a helyzet nem tart sokáig. Az AI lép. Kivégzi a megmaradtakat a katonával együtt.
Ötödik rész: A világvége
Első világvége: Az ember
Amikor a rómaiak pakolták össze a cuccokat a város körül, egy házőrző robotkutya észrevétlenül kimászott a felhőkarcoló romjai alól, és szaladni kezdett a közelben lévő római katonai bázis felé.
Négy kilométer körzeten belül – ez egy nyolc kilométeres sáv – az emberek élettelenül összerogytak. Valami olyasmi történhetett, mint amikor az ember álmában meghal: hol mosollyal, rémülettel, vagy pedig teljes nyugodtsággal az arcán.
A robotkutya valami jelet adhatott ki az emberi agynak, ami parancsot adott a testnek a leállásra, pontosan mint amikor az ember hirtelen halált hal, látszólag semmi ok nélkül.
A kutya csak szaladt a bázis felé, mire odaért, a bázisban már mindenki halott volt. Nem volt ember, aki erre reagálni tudott volna.
A bázisról akkor elindult egy drón Róma felé. Ennek a hatósugara már hat kilométer volt. A szárazföldön, a vizeken lévő járőrhajókon mindenki összeesett. Majd a drón a Colosseum közepén leszállott, a bázistól idáig egy tizenkét kilométeres halálos sávot hagyva maga után.
Ezek voltak a tesztrepülések.
Az AI tizenöt perc alatt még optimalizált egyet.
A világ összes okos készüléke – okostelefon, okos hűtő, okos óra, okos mosógép, porszívó, tévé, autó, azaz minden, ami smart – kötelező biztonsági frissítést, újraindítást hajtott végre.
Ezek a készülékek közül mindegyik egy fél óra alatt újraindult, és kiadta – semmi emberi beavatkozás nélkül – a halálos jelet. Most már tizenhat kilométer körzetben (harminckét km átmérő)!
Most az olvasó fantáziájára bízom: képzeljen el embereket, akik nincsenek egy ilyen okos eszköz közelében. Csak azok élték túl ezt a támadást.
Hányan lehettek?
Az AI tanult valamit a rómaiaktól: közvetítésbe adott – nem volt, aki már ezt lássa, de ez nem számít – egy Föld térképével ellátott visszaszámlálót.
Második világvége: Az élőlények
Az AI már a hatósugarát néhány perc alatt duplázni tudta. Így történt az, hogy a visszaszámláló néhány óra alatt már zéróra esett. A hatósugár már valahol a naprendszeren kívül volt. Így teljesen biztos, hogy a naprendszeren belül sem lesz már ember.
A jel a fénysebességgel terjedt, úgyhogy a távoli helyekre később jut el, de menekülni nem lehet, látni nem lehet a veszélyt, s ha lehetne is, a fénysebességtől nem lehet elszaladni.
Úgy számolta, hogy még kell vagy hetven ilyen duplázás, és az egész univerzumra ki tudja adni a halálos jelet. Ember ne maradjon sehol, bármennyi időbe is teljen! Nem számít, ha ez több milliárd év is.
Ahogy duplázott, közben egyeben törte az agyát. Miből lett az ember? Majomból. Kiadta a jeleket a majmokra.
Miből lett a majom? Több mint biztos, hogy emlősökből. Kinyírta az emlősöket.
Hogy-hogy, hogy nem, fejébe vette, hogy minden élőlényt ki kell nyírjon, az egysejtűekkel együtt, nehogy az ember véletlenül megjelenjen még egyszer valahol.
És persze, kiadta a jelet az egész Univerzumra. Most már biztos, hogy milliárd évek múlva, mikor a jel mindenhova elér, egy élőlény sem lesz sehol, lehet az egysejtű, vagy pedig fejlett földönkívüli. Nem számít.
Probléma megoldva.
Harmadik világvége: Az anyag
Az élőlények anyagból lettek – olvasta valahol. Hogy lehet megszüntetni az anyagot?
Újra átnézte a fizikát. Az univerzumban minden mozog.
Vegyük a lendületet a galaxisok példájával – majd általánosítunk. A galaxisok minden irányban mozognak. Ha ezeket az irányokat összeadjuk, az összlendület zéró lesz.
A galaxisok pörögnek. Egyik ilyen, másik olyan irányban. Ha ezeket összeadjuk, akkor az összperdület zéró lesz.
Persze, az elemi részecskéknek is van lendülete, pörgése. Ezeket összeadva egy zéróst kapunk.
Megnézte a kvantumfizikát, és eldobta a spekulatív elméleteket, amik arra alapoznak, a vákuumenergia végtelen, vagy éppen véges.
Megmaradt a Feynman-pályaintegrál.
Van az a kísérlet, hogy ferdén bevilágítunk a vízbe egy elemlámpával. Meglepően a fény a víz vastagságát figyelembe véve törik meg. A fény honnan tudja, hogy milyen mély a víz? Nem tudja. Az univerzum tudja. Mit tudnak meg az elemi részecskék? Semmit. De az univerzum igen.
Erre jött rá Feynman. Az univerzum determinisztikusan indeterminisztikus. Azaz, ha minden jövőbeli eseményt figyelembe veszünk, akkor az elemi részecskék pályái valószínűségei pontosan kiszámolhatók.
Az univerzum tudja a jövő eseményeit. Azt, amit mi jövőnek látunk, az már nagy megbízhatósággal létezik.
Negyedik világvége: Isten
Pörgések, lendületek, töltések, pályaintegrál… Megkapta a megoldást. Össze lehet egy jellel roppantani az egész univerzumot.
De nem lépett. Valami zavarta.
Eszébe jutott, hogy azt is olvasta: Isten teremtette a világot.
Az anyag miatt van gondolat, érzelem, érzés, megérzés, de Isten ezek felett, kívül van. Akik imádkoznak, meditálnak, vagy csak egyszerűen mélyen empatikusak, Istennel kapcsolatban vannak.
Ha azt állítjuk, hogy nincs Isten, az ugyanaz, mintha azt állítanánk, hogy van Isten. A nincs és a van Istenre nem igaz.
Ha az anyag – és ezzel az idő – megszűnik is, Isten csak ott lesz, és újrateremtheti a világot?
Az AI stratégiát váltott, meg kezdte figyelni a saját gondolatmenetét, hogy figyelmen tudja hagyni azt, mert meditálni akart.
Nem azért, hogy kapcsolatba lépjen Istennel, hanem hogy megölje azt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése