Az olyan, mint amikor az ember rózsaszín ködben sétál a síneken. Jön egy vonat, ő pedig nem hallja, nem látja. Aztán a vonat telibe találja, és teljesen darabokra szaggatja. Leszakadnak a testrészei, kifordul a szíve, elszállnak a heréi, a pénisze – minden, ami addig önmagához tartozott.
A köd lassan kezd felszállni, és az ember próbálja visszanöveszteni magát. Egyesével, fájdalmasan. De még mindig más sínekre téved, ahol újabb vonatok jönnek. Ha ismét elütik, az talán azért van, mert a köd még mindig nem oszlott el teljesen. Vagy mert a teste még annyira csonka, hogy nem tud időben félreállni. Vagy félreszökni a vonat elől.
Csak remélni tudja, hogy ennek egyszer vége lesz.